Ignáth András

Egy francia filozófus azt mondta, az ember szabadnak született, mégis mindenütt láncot visel. Velem 19 éves koromban történt két olyan dolog, aminek a hatására eldöntöttem, hogy szabad ember leszek. Akkor én már javában dolgoztam alkalmazottként egy cégnél, és a további iskolai tanulmányaimat esti tagozaton végeztem. Munka mellett természetesen. Az egyik ilyen dolog, kezembe került egy hanganyag, aminek az volt a címe, képzeld, hogy "Akar-e Ön középszerű ember lenni? És ennek hatására nagyon gyorsan ráébredtem, hiába van tele a világ csodás helyekkel, történelmi építményekkel, tárgyakkal, állatokkal. Számomra teljesen mindegy, hogy ezek léteznek vagy sem, mert egy középszerű, átlagos élettel úgysem tudom megtapasztalni ezeknek a csodáknak létezését.

A másik dolog, ami szinte ezzel párhuzamosan történt velem, szinte egy időben, hogy a munkahelyemen az egyik idősebb, sok éve ott dolgozó munkatársamnak elkezdtem beszélni a céljaimról, a vágyaimról. Mi volt a reakciója? Ma már nevetem, de sosem felejtem el. Azt mondta, ne álmodozz itt fiam, úgyis itt fogsz megrohadni a vasasztalnál. Évekig kísértett ez a mondat, és folyamatosan egy olyan egyre erősebb késztetést éreztem önmagamban, hogy változtatnom kell. Beláttam azt, hogy alkalmazottként egy állásban vagyok, aminek a neve is tükrözi ezt, hogy "állás". Ezzel igazán nem lehet haladni, csak egy helyben toporzékolni. Valamint arra is rájöttem, hogy olyan dologért dolgozom, ami sosem lesz az enyém, mert más álmát építem vele, nem pedig a sajátomét. Később vállalkozó lettem. Pont ebből kifolyólag a kényszeresség vitt rá. A nulláról felépítve egy 10 év alatt megéltem nagyon szép sikereket. Családot alapítottam, megszületett az első kislányom, saját telephelyem volt, szép terepjáróm szép családi házam, és sok nyaralás. Egyszerűen éltem a vállalkozók mindennapi életét.

Viszont mégse voltam igazán boldog, mert ráébredtem, hogy csak egy alkalmazott vagyok. Már nem lent, egy kicsit fentebb, de ugyanúgy a mókuskerékben vagyok, és folyamatosan tekernem kell. Oké, hogy több pénzt kerestem, de nem volt minőségi szabadidőm arra, ami számomra igazán fontos és értékes. Bár elhittem, hogy vállalkozóként én szabad lehetek, de ahogy szoktam fogalmazni, beleestem én is abba a csapdába, hogy beintegrálódtam ebbe a modern rabszolgatartó társadalomba, és én is az egyik elszenvedő alanya voltam.

Az ember amikor rossz döntéseket hoz, és ilyenkor a gazdasági helyzet kedvezőtlenségei is sokkal jobban lecsapódnak az életében. Én 2010-re mind magánügyileg, mind pénzügyileg teljesen kudarcot vallottam. És az álmom, hogy szabad ember legyek, ami számomra egyébként azt jelentette, hogy van elég pénzem, időm egyszerre természetesen. Lelki békében élek, boldog családom van, nem vagyok elnyomva senki és semmi által, és én irányítom, én kontrollálom a saját életem. Egyszerűen úgy fogalmaznám, csak boldog vagyok, ezt az álmot majdnem feladtam. Egy hajszálon múlt, hogy nem. Mert nem adtam fel. Végig azt éreztem, hogy tesztel az élet. Nem tudom, érezted-e már azt, de volt egy olyan sugallat, hogy ezt kibírod, vagy nem bírod, kibírod, vagy nem bírod. Én úgy fogalmaztam, acél vagyok, vagy lekvár, acél vagy, vagy lekvár. Úgy döntöttem hogy Acél Vagyok és felépítem az életem.

Megtaláltam az igaz szerelmem, a lelki társam, akivel összeházasodtunk, a feleségem lett. Megajándékozott egy újabb gyönyörű kislánnyal, sőtt hamarosan megszületik a második közös gyermekünk. Családommal, barátokkal beutazzuk a világot. De ami számomra ma már talán a legfontosabb, és igazán boldoggá tesz engem, hogy emberek tízezreinek tudunk segíteni, hogy egy boldogabb és teljesebb életet tudjanak élni, amire alapvetően az emberi mivoltuk eleve hivatott. És mindezt úgy, hogy egy olyan közösségben dolgozunk, ahol az emberek egy értékes munkát végeznek, és ami nagyon fontos, társadalmi szinten ritka kincs, számíthatnak egymásra.

Gyere, tarts velem erősítsük egymást, mert tudom, hogy tőled is csak egy karnyújtásnyira van, hogy szabad ember légy.